Költöztetés

KÖLTÖZTETÉS szakszerűen, kedvező feltételekkel, a SIEMENS bútorszállítójával! (SIEMENS hivatalos referencia levél itt.) A Bauer-Teherrel biztonságos a költözés, mert vállalkozásunk már 1990-óta működik eredményesen.

SZOLGÁLTATÁSAINK
Lakáson, házon, irodán belül, minden ingóságot sérülésmentesen tudunk elszállítani. A legnagyobb, legnehezebb bútoroktól kezdve, egészen a legkisebb, törékeny apróságokig. Elvégezzük a fel és lerakodást, a csomagolást, a bútorszerelést, valamint adunk csomagolóanyagokat (doboz, fólia, ragasztó), előre kiszállítva.

TELJES KÖRŰ
Szándékaink szerint, mindig is a komplett szolgáltatásra törekedtünk. A megkeresés pillanatától folyamatosan számíthat ránk. Munkatársaink korrekt partnerként fognak együttműködni, a költöztetés első percétől az utolsóig és azon is túl. Nekünk fontos a maximális kiszolgálás! Erre értékrendünk, alapelveink és a 25 év alatt kivívott szakmai presztízsünk a garancia.

KAPCSOLATFELVÉTEL
Megpróbáljuk az azonnali kéréseket is teljesíteni, de legjobb a fuvart 5-7 nappal előre megrendelni. A pontos időbeli tájékoztatás sokat segít mindkét félnek. Először azt kell tisztáznunk, hogy mikor és mi lesz a feladatunk? Ennek alapján, mi tudni fogjuk,mire vállalkozunk, ez mekkora kapacitást igényel. Ön tudni fogja, ennek pontosan mennyi a költsége. Mert a megrendelő elképzelése a döntő, mi ehhez alkalmazkodva készítjük el ajánlatunkat.

FONTOS RÉSZLETEK
Lakásköltöztetés:
- alapterület, szobák száma?
- bútorok, csomagok, hozzávetőleges mennyisége?
- csomagolás, bútorszerelés?
- extra tárgyak: szobor, páncélszekrény, esetleg zongoraszállítás?
- címek? (Egy költöztetés hihetetlen története, avagy óvatosan bánjon adataival)
- emeletek száma, lifthasználat?

ÁRAJÁNLAT MÓDJA
- szóban vagy írásban
- személyes felméréssel (ingyenes) vagy telefonon
- óradíj alapján vagy fix összegben
- teljes körű vagy részleges szolgáltatással

ÁRAJÁNLAT TARTALMA
Tájékoztatása és a tarifa alapján elkészítjük ajánlatunkat, amely pontos, átlátható, rejtett költséget nem tartalmaz. Optimális rakodói létszámot és megfelelő méretű teherautót fogunk javasolni. Tudjuk, ha a kapacitást alultervezzük, a munka elhúzódhat, ha felül, az órabér emelkedik feleslegesen.

MEGRENDELÉS
- telefonon vagy levelezés útján
- a Bauer-Teher írásos visszaigazolást küld a megrendelt szolgáltatásról

MEGRENDELÉSEK HAVI MEGOSZLÁSA

Azt tudni kell, hogy a költöztető naptára visszafelé telik meg! Először a hétvégi és a hó végi helyek fogynak el. Ennek egyszerű oka van: kényelmesebb a hétvégén, szombat – vasárnap költözni, mert nem kell szabadságot kivenni, nincs iskola és óvoda, nem kell másnap munkába rohanni. Van idő, az aprólékos, nyugodt rendezgetésre. A hó vége meg azért zsúfoltabb, mivel az irodák, albérletek, legtöbbször a hónap utolsó napjáig vannak fizetve, és elsejétől a bérlők már az új helyen szeretnének kezdeni. Az ingatlanok adás-vételénél is egyszerűbb (már csak a víz-villany és más közüzemű számlák miatt is), ha kerek hónappal változnak a tulajdonjogok.

ELŐKÉSZÜLETEK
Minden költöztetéshez tartozik kisebb-nagyobb csomagolás, szerelés is. Csak az a kérdés, hogy ezt ki végzi el?

Ha Ön csomagol:
- kezdje időben
- kérjük, külön csomagolja a könyveket és a törékeny tárgyakat
- a törékenyt tartalmazó dobozokat jelölje meg feltűnően
- a csomagoláshoz sok csomagolóanyagot (akár újságpapírt) használjon, mert szállítás közben a tárgyak nem érhetnek egymáshoz
- jól használhatók még a műanyagzsákok is (ruhák, cipők)
- aranyat, ékszert, készpénzt, értékpapírt, ne csomagoljon el, hanem tartsa magánál

Ha mi csomagolunk:
- ugyanazt fogjuk tenni, amit Önnek javasoltunk: lakását szakszerűen, gyorsan, előkészítjük a szállításra
- becsomagoljuk a konyhát, az edényeket
- dobozba rakjuk a könyveket, ruhákat, képeket
- leszereljük a csillárt, a karnist, lekötjük a mosógépet

VANNAK DOBOZAI?
Tőlünk vásárolhat. A költözés előtt akár két héttel is címre visszük, hogy legyen idő bepakolni. Vannak könyves, ruhás és akasztós dobozaink. Az áruk tartalmazza a kiszállítás díját. Biztosítunk továbbá ragasztót, fóliát. A kartonokat a fuvar végén visszaadni nem kell. Tehát nincs arra kényszerítve, hogy sietve a szoba közepére rakjon mindent.

DOBOZAINK MÉRETE, ÁRA
könyves doboz: 40 x 40 x 40 cm, 300 Ft/db. (kb. 30 könyv fér bele)
költöztető doboz: 40 x 50 x 60 cm, 300 Ft/db. (edény, ruha, irat, stb.)
akasztós ruhás doboz: 1000 Ft/db. (vállfán szállítható benne: öltöny, kosztüm, kb. 10 db.)
zsugor fólia: 50cm x 100m, 3000 Ft/tekercs (főleg a portól szennyeződéstől véd pl: ágymatrac)
légbuborékos fólia: 5000 Ft/tekercs, 50cm x 100m (az igazán kényes tárgyak csomagolására: étkészlet, porcelán, festmény, üveges szekrény)
ragasztó: 400 Ft/db.

KIS-KÖZEPES (30-60 négyzetméteres) LAKÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE
Ekkora lakások esetén a csomagolást, bútorszerelést, a felpakolás közben is meg tudjuk oldani. Ilyenkor, inkább 4 fős brigádot rendeljen tőlünk. Ez kb. 1.5 – 2 óra plusz időt igényel. Külön felára nincs az előmunkálatoknak, azt az ajánlott óradíjban elvégezzük.

NAGYOBB (60-120 négyzetméteres) LAKÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE
A költöztetés előtt 1-2 nappal, célszerű 2-3 fő szakembert kérni tőlünk. Irányítása mellett, lakását kompletten csomagoljuk, szereljük. Ugyanazok a kollegák fogják költöztetni, akik az előkészületeket végezték.

HOGYAN TÖRTÉNIK A FELPAKOLÁS?
Eljött a nagy nap, a teherautó megérkezésével elkezdődhet a munka. Fontos a közeli parkolóhely. Ezzel kapcsolatban minden segítségnek örülünk, de ez alapvetően a mi feladatunk és ezt mindig megoldjuk. Sokszor kérdezik ügyfeleink: Ugye, a nagy bútorokkal kezdik? Hát nem! A teherautó szakszerű megpakolása a következőképpen történik: először az úgynevezett alapnak való dolgokat hozzuk le.
Tehát:
- konyhaasztal, konyhabútor
- komód, tálaló, ágyneműtartó
- szekrények alsó része
- hűtő, mosógép, mosogatógép
Ezekre az erős tárgyakra mehetnek a nehezebb, majd a könnyebb dobozok. Legfelülre a párnák, szivacsok, zsákok, szőnyegek. Ez egy sor, amelyből 2-3-t is rakunk. Ezután jönnek a szekrények, szekrénysorok, ülőgarnitúrák. Majd a plató vége felé közeledve az ágyak, méghozzá állítva. Ezzel lezárjuk és rögzítjük a rakományt. A megmaradó 1-1.5 méternyi helyre kerülnek az idomtalan, ágas-bogas holmik: virág, bicikli, fogas stb.
Gondolja meg, ennek a módszernek az az igazi előnye, hogy a felpakolásnál nem kell az apróságokon átbukdácsolni a szekrényekkel, ágyakkal. A lepakolásnál viszont, a nagy bútorok kerülnek be elsőnek a lakásba, majd a gépek, asztalok és végül az apróságok. Így az egész költöztetés hatékonyan, gyorsan és biztonságosan történik.

AZ ÚJ LAKÁSBAN
Mi minden költözésnél mindent a helyére pakolunk. Összeszereljük az ágyakat, szekrénysorokat, bekötjük a mosógépet. Lakását kérése szerint berendezzük. Részünkről akkor ér véget a szállítás, ha a teherautó üres és nincs több kérése!

ÁRAK

3.5 tonnás teherautóval Budapest és környékén:
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 7900 Ft/óra
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 8900 Ft/óra
kis teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó  költöztető rakodó 9900 Ft/óra
7.5 tonnás teherautóval Budapest és környékén:
nagy teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 10900 Ft/óra
nagy teherautó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó   költöztető rakodó 12900 Ft/óra

Az alapdíj: 5.000 Ft ( egyszeri költség )

HOGYAN FIZETHET?
A fizetést a teljesítés után, a megbeszélt tarifa alapján, készpénzben kérjük. Átutalással kiegyenlíteni a számlát, csak előzetes egyeztetés mellett, elsősorban folyamatos megrendelőinknek van lehetősége.

A KÖLTÖZÉS UTÁN
A feladat végeztével is megtalálhatók vagyunk és szívesen állunk rendelkezésedre.

25 ÉVE ÉLEN A KÖLTÖZTETÉSBEN
Ár = Mindent a legjobb áron
Bútorszállítás = 25 éve a szakmában
Bútorszerelés = Szekrények, franciaágyak teljes szét és összeszerelése
Csomagolóanyag = Doboz, fólia, ragasztó, előre kiszállítva
Csomagolás előre = Lakását a költözés előtt készre csomagoljuk
Mosógép lekötés = Mindig elvégezzük a bekötést is
Emeletre felhordás = Mindent felviszünk, lift nélkül is
Bútor felhúzás, leengedés = Ha az ajtón nem fér be, felhúzzuk, leengedjük
Az új lakásban = Otthonát kérése szerint berendezzük
Megfelelő létszám = 2-3-4 fővel, a feladathoz mérten
Zongoraszállítás, pianínószállítás = Alapszolgáltatás
Budapesten, vidéken = Országosan, autópálya matrica, behajtási engedély

GARANCIA
Munkánkra teljes körű garanciát vállalunk! Ez konkrétan azt jeleni, hogy a szállított ingóságok minősége és mennyisége nem változik.

LAKBERENDEZÉSI TANÁCSADÁS
Lakása berendezésével, a bútorok elhelyezésével kapcsolatban, rengeteg hasznos tanácsot adhatunk, vagy bevonhatunk lakberendező szakembert is.

RAKTÁROZÁS
Profi raktározó cégekkel van állandó munkakapcsolatunk, akár az ügyintézést is vállaljuk.

FOLYAMATOS MUNKAVÉGZÉS
Költöztetni szeretünk, ezért a hét minden napján dolgozunk, ide értve a hétvégét is. Felár nélkül!

ÖNBIZALOM
Megfelelő tapasztalattal, rutinnal és szakértelemmel rendelkezünk. Működésünk 25 éve alatt, az elvégzett több ezer költöztetés, szolid önbizalommal tölt el minket.

Mert nálunk kedves Megrendelő, Ön a főnök, mi pedig szorgalmas és csendes beosztottként, a lehető legnagyobb odafigyeléssel költöztetjük el!